Már a vers első elolvasása után tudatosul bennünk, hogy ellentétben áll egymásal a cím és a mű. Pontosabban nem is az egész cím, inkább csak a "szép" jelző. Hiszen az, ahogyan Ady szakít Lédával, az sehogy se nevezhető szépnek.

Versében Ady gyakorlatilag kimondja, hogy Léda csak általa (Ady által) vált azzá aki. Úgy véli ő tette a nőt feledhetetlenné versei által és hogy mindent csak Adynak köszönhet. Végleg el akarja felejteni a Lédával ápolt kapcsolatot és kéri, hogy többet ne találkozzanak. 

"Általam vagy, mert én láttalak

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak."

Bevallom ez a vers nem tartozik a kedvenceim közé, annak ellenére, hogy egy kiválóan megírt vers. Ám az, ahogyan Ady úgymond megszabadult Lédától, számomra egyenlő volt a nő megalázásával és biztos vagyok benne, hogy mélyen belegázolt a nő lelkébe. Az, hogy vajon Léda megérdemelte-e ezt a bánásmódot, számomra kétséges.


A bejegyzés trackback címe:

https://aldrinblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr281889549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása