Tóth Árpád 1923-ban keletkezett verse a főváros ébredésének folyamatát, azaz egy napfelkeltét tár föl előttünk. A mű elején még szürke a hajnal és minden aluszik, élettelen a város. A második versszakban már megcsillannak a hajnali első napsugarak a kirakatokon és az aszfalton. majd a költő bemutatja a város és a természet ébredését. Egy akácfát tár elénk, amint éppen megérzi az éltető napfényt levelein. 

Majd a mű végén már nem csak a ter,észet, de az emberek is ébredeznek. Pontosabban emberekről nem esik szó a műben, viszont a villamos és a gyársziréna erre utal.

Be kell vallom, kellemes meglepetést okozott a szerző ezzel a verssel, ugyanis pontosan a valóságnak megfelelően ám mégis egyedi nézőpontból mutatta be a város életre kelését. Ez amúgy is egy nagyon érdekes látvány, mármint látni, hogy hogyan ébred egy város. Én számtalan naplementét és hajnalt néztem végig és mindig lenyűgözött a látvány. Pontosabban nem is maga a látvány, hanem azok a gondolatok, melyeket a táj látványa ébresztett bennem. Érdekes, hogy az ember mennyire más szemszögből lát dolgokat egy fársztó ébrenlét után és hogy mennyire máshogy gondolkodik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.