Az Ember az embertelenségben című versben a költő lényegesen elszeparálja egymástól az ember és a világ természetét. Szerinte a világ embertlen és a poklot idézi benne. Egy borzalmas helynek tekinti, ahonnét menekülnek az emberek. 

"Magyar az űzött magyarságban,

Újból-élő és makacs halott."

Az embereket "élő-halott" jelzővel illeti, mely egy olyan állapotot sugall, melyben az érzések eltompultak és csak a szenvedés és a bánat van jelen. Emellett leírja, hogy annak ellenére, hogy sok borzalmat átéltek az emberek, még mindig őrzik a múlt értékeit és ez a vers legfontosabb mondanivalója. Az, hogy embernek kell maradni bármely körülmények közt. Történjék bármi, az emberség többet ér mindennél.

Emllett érdekes, hogy Istent gyengének állítja be a műben. Bár ez nem afféle szitkozódás vagy istenkáromlás, mellyet például Nietzsche hirdetett. Ez inkább az emberek Istenbe vetett hitét minősíti, azokat a pillanatokat amikor mi hagyjuk el Istent, nem fordítva.

"S az Isten néha milyen gyenge."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.