Babits Mihály ezen művének címét vizsgálva, tudatosul bennünk, hogy általánosságban szól az őt gyötrő problémákról. Nem nevez meg konkrét alanyt a műben ezért az akár mindenkire vonatkozhat. 

A mű témájában megjelenik az, hogy szeretné áttörni korlátait, szeretne kitörni saját börtönéből. Emellett saját magát tekinti az alfának és az omegának, azaz az elsőnek és az utolsónak. Börtönként és vak dióként jellemzi magát. Érdekesnek tartom azt is, ahogy a lírai én elszeparálódik a világtól és közöttük nem lehet felfedezni semmilyen összefüggést. 

A mű legérdekesebb mondanivalója azonban csak akkor mutatkozik meg, ha egy filozófus szemüvegén át vizsgáljuk azt. Hiszen rejtve megtalálható benne a Schopenhauer-i eszme, mely a világot, mint képzetet jeleníti meg. Ez megmutatkozik abban, hogy vágyik a világ megismerésére. Ez azonban saját "börtöne" miatt nem lehetséges.

Talán éppen azért olyan nagyszerű ez a vers, mert azáltal, hogy álatalánosságban beszél az őt gyötrő problémáról, bárki a helyébe képzelheti magát. Például én úgy értelmezem a verset, hogy a világ tárt kapukkal áll előttünk és a belépésnek csak saját magam szabhatok határt. Hiszen én szabok magamnak korlátokat és átlépni is csak én tudom ezeket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.