Tóth Árpád ezen műve egy esti séta emlékeit örökíti meg. A parkban sétál a nővel, akit szeret és gondolatai a lány körül forognak. Az első szakaszban a nő hajának páratlan szépségét valósággal isteninek látja. 

"De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,"

A "lélekvándorlás" szó egyfajta áhított hangulatot kölcsönöz a műnek és sokkal személyesebbé teszi. A második szakaszban a csipkebokor egy bibliai vonatkozású szó, ebből is látszik a költőnek a nő iránt érzett kizárólagos szerelme. Hiszen jól látszik, hogy már nem tud róla logikusan gondolkodni, ahogy ez a szerelemben általában lenni szokott.

A harmadik szakasz egy meghitt szerelmi pillanatot ábrázol, amikor is egy hosszabb csend után a nő lépésre szánja el magát és megfogja a költő kezét. Ebben a pillanatban a költő ugymond feleszmél gondolataiból és egy szempillantás alatt érzelmek egész áradta önti el.

Nekem nagyon tetszett a vers folyamatos érzelmi töltöttsége, azonban a folyamatosság ellenére sem volt állandó. Hiszen az utolsó szakaszban a költő lelke mintha szárnyalna, olyan erős érzések fogták el. Ha rangsorolnom kellene az érzéseket, amelyek egy embert érhetnek, kellemesség szempontjából, biztosan benne lenne az első háromban ez az érzés. Mert a világon talán a legmámorítóbb érzés, amikor pont az az ember biztosít a szerelméről, akiért odavagyunk. Ez az érzés utánozhatatlan és mindörökre meghatározó egy ember életében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.