Már a mű elején megjelenik az elvágyódás hangulata, miközben a költő az azúrkék égről beszél. Késő őszi tájat tár elénk, ahol már haldoklik a természet. Ez jelentheti az elmúlást is.

Majd a mű központjában megjelenik a szökőkút, melynek vízsugarai a kéklő ég felé törekszenek, ám sose érhetik el azt. 

Sajnos engem nem különösebben ragadott meg a vers, merthogy az elmúlásról és a haldokló lombokról alkotott kép nem sok kellemes érzést kelt bennem. Ennek ellnére természetesen kiváló alkotásnak tartom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.