Kosztolányi Dezső ezen versében gyümölcsökként ábrázolja a természetet, ám a gyümölcsök drágakövekként jelennek meg a mőben. A szőlőt például nehéz és sötét-smaragd jelzőkkel illeti.

"Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét."

Magasztalja a természetet és a világtól teljesen elhatároltnak tekinti, még a vízcseppet is brilliánsként írja le. Bár ez a vers még nem a szerző utolsó - Számadás - kötetében jelent meg, mely a halálversek többségét tartalmazza, érdekes módom már megjelenik a halál gondolata. Ekkor már rudta, hogy halálos beteg, mégis beletörődéssel gondol a halálra. Annak ellenére, hogy szívesebben választaná az életet, érzi, hogy ideje lassan lejár.

Bevallom a szerzőnek sikerült mélyen elgondolkodtatnia azon, hogy milyen is lehet ez az érzés? Amikor már tudja az ember, hogy hamarosan vége szakad mindennek, amit eddig ismert és szertett és mégse tehet semmit. Legalábbis ellene nem. Viszont beletörődhet és meghalhat méltósággal, békességben. Természetesen ezzel cseppet se könnyebb a helyzete, de talán megnyugtatóbb számára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.