Juhász Gyula 1912-ben írta a Milyen volt... című verset szerelméhez, Annához. Köztudott, hogy egy beteljesületlen szerelemről van szó, ugyanis a lány nem viszonozta a költő érzéseit. Juhászban azonban mindörökre nyomot hagyott a lány és soha nem tudott szabadulni emlékétől.

Ennek a versnek a keletkezésekor a költő már rég nem látta a lányt és minden egyes versszak kezdősoraiból kiérződik a nő iránti vágyakozás. Mindenben, ami körbeveszi Annát véli felfedezni, ilyen például, amikor a nő hajához hasonlítja az aranysárga búzamezőket. Érdekes módon egy évszak kivételével, mind a négy megtalálható a műben. A telet nem említi, mert a tél az elmúlás szimbóluma. Talán a szerelem elmúlását szimbolizálja ebben a műben, éppen úgy, hogy nem jelenik meg benne. Talán a költő maga se tudja és nem is szeretné beismerni, hogy ennek a szerelemnek már vége és már csak múlt.

Azt kell, hogy mondjam, sajnálom a költőt, mert nincs rosszabb egy beteljesületlen szerelemnél. Amikor a világon bármit megtenne egy lányért, akibe szerelmes és az visszautasítja. Pedig, amikor az ember szerelmes, minden gondolatát és tettét az érzései irányítják. Pontosabban az az érzés, hogy boldoggá tegye azt, akit szeret. Akkor van gond, ha egyikük nem kér a másik szertetéből. Hiszen a szerelem nem olyan mint egy csomag cukor: ha kér belőle szívesen adok, ha nem, több marad nekem. :P Ebben az érzésben pont az a lényeg, hogy két ember kell hozzá, egyedül nem mehetünk semmire.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.