Ugyan a cím nem sugall semmi nevetségeset a művel kapcsolatban, az alső pár versszak után megértjük a műben rejlő iróniát. A költő leírja, hogy milyennek nem szabad lennie egy versnek, azután elköveti ezeket a hibákat. Gondolhatnánk biztos feledékeny volt az író és elfelejtette mit írt 2 másodperccel korábban, ám figyelembe véve Verlaine képességeit ez nem volna helyénvaló.  

"Ha szókat írsz, csak légy hanyag,

és megvetőn dobd a zenének,"

Az utóbbi idézet remekül alátámasztja, hiszen a költő hanyagságról beszél, ám mégis pontos rímeket farag a sorok végére.

 A költő egyfajta bús hangulattal gondol a közelgő őszre. Ez jelképezheti a lírai én halálvárását illetve betegségét. Továbbá nagyon érdekesnek találom azt, ahogyan a művész játszik a hangokkal. Rengeteg mély magánhangzó található benne, illetve nem kevesebb zöngés mássalhangzó. Rendszeresen utal az elmúlásra és arra, hogy várja már a halált:

"Óh, múlni már / ősz! hullni már / eresszél!"

 Bevallom, nagyon érdekesnek találom ezt a művet. Pontosabban nem is magát a művet, hanem azt a helyeztet, hogy van ember, akinek egyáltalán megfordul a fejében, hogy ilyenről írjon. Tetszik, ahogyan a mű kezdődik, az első két versszak páratlan. Aztán mint derült égből villámcsapás, hirtelen "belecsap a lecsóba" és elkezdi leírni a dög kölsejét a lehető legnagyobb precizitással. Ez elég undorító és visszataszító, éppen ezért a mű nem sok kellemes érzést ébreszt bennem.

 Baudelaire ezen művében nagyon tetszik, ahogy a természetről ír. Beleértve ebbe a természet szépségét és azt, ahogy a természetre tekint: mint egy jó barátra, akire mindig számíthat, ha egy kis nyugalmat keres. A naturalizmus mellett megjelenik benne a szinesztézia is:

"egymásba csendül a szín és a hang s az illat."

A költő remekül érezteti velünk a fák lombjainak susogását és az erdőben fellelhető illatok keveredését. Többek között ezért is tetszik a vers és azért is, mert magam is természetrajongó ember vagyok és lelkes túrázó. Ez a vers is részben hozzásegített, hogy más oldalról szemléljem a természet szépségét.

 Bevallom, Az albatrosz című mű nem kevés ellenséges érzést kelt bennem, főleg a matrózok iránt, akik, mint tudós az egérrel, szórakoznak a törött szárnyú, esetlen madárral. Ennek ellenére zseniálisan jó műnek tartom és biztosra veszem, hogy sokak számára remek ellenpéldát szolgáltat a vers. Habár, aki ilyen cselekedetre vetemedik abba nem sok műveltség/értelem szorulhatott. 

Nagyon tetszik továbbá, ahogy a költő saját magát hasonlítja a madárhoz. Leírja, hogy míg odafönn a madár a kéklő ég ura, odalent egy törött szárnyú, sete-suta állat. Így érez maga-, és az összes költő sorsa iránt.

Nyugodtan mondhatom Madách ezen művéről, hogy ez volt eddigi életem legjobb kötelező olvasmánya. Nagyon tetszettek a mű teológiai és mitológiai vonatkozásai, illetve az, ahogyan a mű elején Lucifer szembeszegül Istennel, majd fogadást kötnek az emberekre. Már maga az alptörténet is roppantul érdekes: az, hogy Lucifer a négy főangyal egyike, társaival ellentétben, magát Istennel egyenrangúnak mondja. Ennek következtében Isten száműzi birodalmából. Majd a másidik színben Ádámról megtudjuk, hogy többre vágyik, mint Isten gondoskodó szeretete: hatalomra vágyik. Lucifer rátapint Ádám gyengéjére, aki szertne úr lenni, azonban nem ismeri az ehhez vezető utat, Lucifer megmutatja neki ezt az utat. Azonban bátorsága nincs hozzá, ebben pedig Éva volt segítségére, aki elszánta magát és szakított a gyümölcsből. Ám a végén Ádám is felismeri, hogy jobb volt boldog tudatlanságban élni, Isten kegyeltjeként.

 Véleményem szerint A sirály egy kiváló mű, mely bemutatja Trepljov vívódásait. Trepljov egy kezdő író, még nem ismerik el, az emberek nem értik műveit. Egyesek szerint tehetséges mások szerint munkái szemétbe való kontár munkák. Trepljov az a fajta művész, akit nem ért meg senki, nincs leki-társa és szerelme sem talál viszonzásra, ezért a mű végén öngyilkos lesz. Ehhez hozzájárult az is, hogy Trigorin - aki nála tehetségesebb, elismert író - több elimerést kapott mindenkitől, annak ellenére, hogy ő (Trigorin) reálisan látta magát és tudta azt saját magáról, hogy művei meg sem közelítik Tolsztoj alkotásait.

Szerintem Trepljovnak türelmesebbnek kellett volna lennie és nem rögtön fejjel rohanni a falnak. Hiszen mindannyiunk életében lehet olyan időszak, amikor az az érzésünk, hogy minden összeesküdött ellenünk, de nagyon fontos, hogy ne adjuk fel, ne hagyjuk, hogy az élet fölénk kerekdjen. Változtassunk életünkön, környezetünkön, de semmiképpen se a végső megoldást válasszuk.

Dosztojevszkij: Bűn és Bűnhődés című műve eszmeregény, vagyis a mű központjában egy eszme és az ezzel kapcsolatos konfliktusok állnak. A mű bemutatja Raszkolnyikov személyét, aki szeretne kilépni szürke hétköznapjaiból és bebizonyítani önmagának, hogy többre született, mint ami. Ezért megteszi azt a lépést, amely irányadó lehet abban, hogy valakivé váljon.  Úgy gondolja magáról, hogy ő egy Bonaparte, vagyis lelkiismeret-furdalás nélkül kiolthat egy emberi életet. Ám elmélete megdőlni látszik, amikor jelentkeznek rajta a lelkiismeret-furdalás jelei és megbetegszik. Ő még ekkor sem akarja elismerni, hogy tévedett és semmiben sem különb a többi gyilkosnál. Ezt a jlenséget nevezzük kognitív disszonanciának, amikor valaki próbálja magának bebeszélni, hogy az nem is bűn, meg ez "közérdekű" gyilkosság volt. Holott ha kívülről szemléljük az eseményeket Raszkolnyikov sem különb bármilyen gyilkosnál, mert nem létezik jó-ügyért elkövetett gyilkosság. Raszkolnyikov ott rontotta el, hogy rossz irányba indult el. Ugyanis ki karddal öl, kard által vész el. Raszkolnyikov úgy is lehetett volna valaki, hogy közben a jó-ügyért harcol.

 A mű Szentpéterváron játszódik és egy Ivan Iljics Golovin nevű ember életét, pontosabban halálát mutatja be. Ivan Iljics egy 45 éves törvényszéki bíró, aki remek szakmai múlttal rendelkezik és mindent feláldoz a karrierjéért. Mindenkinek meg akar felelni egészen addig amíg betegsége le nem dönti a lábáról. Eleinte családja eltűrte zsémbelődős modorát, ám hamarosan a családjával folytatott viták miatt eltávolodtak egymástól. Az egyetlen ember, aki törődött vele, az az inasa, Geraszim volt. Geraszim sokat változtatott I.I. a világról és az emberekről alkotott képén, mert egy tiszta lelkű, bölcs parasztlegény volt. 

Véleményem szerint teljességgel elfogadhatatlan, ahogyan II bánt a környezetében élő emberekkel. Ő nem foglalkozott senki és semmi mással csak a karrierjével és ez vezetett ahhoz, hogy barátai és családja is elhagyta. Ha II kapna még egy esélyt az életre akkor én egy idézettel tudnék számára hasznos tanácsot adni:

,,Nem az a fontos, hogy mennyien vannak mögötted,

Hanem hogy mennyien vannak melletted.”

 A mű Szentpéterváron játszódik és Akakij Akakijevics Basmacskij életének egy szeletét mutatja be. Akakijevics egy 50 év körüli nőtlen férfi, aki másolóként, hivatalnokként (csinovnyik) dolgozik az ügyészségen. Számomra a mű főszereplője erősen negatív ellenpéldával szolgált azzal kapcsolatban, hogy milyen életet nem szeretnék élni: egyedül, család és barátok nélkül. Teljességgel patetikus az ahogyan az életét éli, az amiben örömét leli, például a spórolási mániája illetve a köpeny viselése. Véleményem szerint az emberi kapcsolatok okozta negatív élmények a kapcsolatok hiányát okozták. Ez vezethetett oda, hogy egyetlen társa és barátja egy köpeny lett. Éppen ezért szerintem nagyon fontos, hogy semmi esetre se hanyagoljuk el barátainkat, még ha ez munkánk kárára megy is.