A mű elgondolkodtatni hívatott bennünket az élet és halál jelenségéről. Szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy csak az ember képes rá, hogy kívülről lássa magát a világban, lássa tettei következményeit és tudja azt, hogy hová vezet élete. Hiszen az állatok nem…

Rainer Maria Rilke: A párduc

2009.12.30. 22:10

 A rácsok monotonitásában elveszett párdoc láthatóan roszzul érzi magát a fogságban. Még nem törődött bele szabadsága elvesztésébe és úgy érzi kirekesztették a világból, magára hagyták. Ám lassan megadja magát a világ akaratának és behunyt szemmel ledől a ketrec…

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

2009.12.30. 21:40

 A mű elején megtudjuk, hogy egy késő nyári állapotot mutat be a költő. Pozitívan gondol vissza a nyárra, de úgy érzi itt az ideje a változásnak. Még érnek a gyümölcsök a fán, ez valószínüleg az almára utal, ami szeptember közepén érik. Úgy véli a költő, hogy…

 A költő rögtön azzal kezdi, hogy el akar menni, ott akarja hagyni azt a helyet, ahol él. Leírja, hogy már semmi sem a régi és most már semm isem tartja itt azon dolgok közül, amelyeket régen fontosnak tartott. Tengerre akar szállni, itthagyni az általa ismert világot, ám…

Stéphane Mallarmé: Sóhaj

2009.12.30. 19:51

 Már a mű elején megjelenik az elvágyódás hangulata, miközben a költő az azúrkék égről beszél. Késő őszi tájat tár elénk, ahol már haldoklik a természet. Ez jelentheti az elmúlást is.Majd a mű központjában megjelenik a szökőkút, melynek vízsugarai a kéklő ég…

Arthur Rimbaud: Kóborlásaim

2009.12.30. 17:40

 A vers egy őszi éjszakát mutat be a költő szemén keresztül, amint bandukol az est sötétjében. Leírásaiból megtudjuk, milyen szegény, erre utal a szakadt nadrág és köpeny. Ebből a szonettből tökéletesen megérthetjük és elképzelhetjük, hogyan is néz ki egy kora őszi…

Verlaine: Költészettan

2009.12.29. 23:05

 Ugyan a cím nem sugall semmi nevetségeset a művel kapcsolatban, az alső pár versszak után megértjük a műben rejlő iróniát. A költő leírja, hogy milyennek nem szabad lennie egy versnek, azután elköveti ezeket a hibákat. Gondolhatnánk biztos feledékeny volt az író és…

Verlaine: Őszi chanson

2009.12.29. 22:20

 A költő egyfajta bús hangulattal gondol a közelgő őszre. Ez jelképezheti a lírai én halálvárását illetve betegségét. Továbbá nagyon érdekesnek találom azt, ahogyan a művész játszik a hangokkal. Rengeteg mély magánhangzó található benne, illetve nem kevesebb zöngés…

Charles Baudelaire: Egy dög

2009.12.29. 22:05

 Bevallom, nagyon érdekesnek találom ezt a művet. Pontosabban nem is magát a művet, hanem azt a helyeztet, hogy van ember, akinek egyáltalán megfordul a fejében, hogy ilyenről írjon. Tetszik, ahogyan a mű kezdődik, az első két versszak páratlan. Aztán mint derült égből…

 Baudelaire ezen művében nagyon tetszik, ahogy a természetről ír. Beleértve ebbe a természet szépségét és azt, ahogy a természetre tekint: mint egy jó barátra, akire mindig számíthat, ha egy kis nyugalmat keres. A naturalizmus mellett megjelenik benne a szinesztézia…

 Bevallom, Az albatrosz című mű nem kevés ellenséges érzést kelt bennem, főleg a matrózok iránt, akik, mint tudós az egérrel, szórakoznak a törött szárnyú, esetlen madárral. Ennek ellenére zseniálisan jó műnek tartom és biztosra veszem, hogy sokak számára remek…

süti beállítások módosítása