Tóth Árpád ezen műve egy esti séta emlékeit örökíti meg. A parkban sétál a nővel, akit szeret és gondolatai a lány körül forognak. Az első szakaszban a nő hajának páratlan szépségét valósággal isteninek látja. "De még finom, halk sugárkoszorútFont hajad…

Tóth Árpád: Jó éjszakát!

2010.05.29. 18:13

 Tóth Árpád ezen verse egy késő esti állapotot tükröz, amikor is már minden a költő fáradtságáról tanúskodik. Jó érzéssel tölti el a költőt, hogy aludni térhet, bár még nem fejezte be aznapra kitűzött munkáját, mégis nem látja értelmét tovább…

Tóth Árpád: Körúti hajnal

2010.05.29. 17:13

 Tóth Árpád 1923-ban keletkezett verse a főváros ébredésének folyamatát, azaz egy napfelkeltét tár föl előttünk. A mű elején még szürke a hajnal és minden aluszik, élettelen a város. A második versszakban már megcsillannak a hajnali első napsugarak a kirakatokon és az…

Juhász Gyula: Anna örök

2010.05.29. 16:25

 Ebben az 1926-ban íródott versben már egészen máshogy ír Juhász Gyula szerleméről. Ekkorra már sikrült nagyjából elfelejtenie a szerlmi csalódást, ami az Anna-szerelem kapcsán érte a költőt.Ebben a műben már nem gondol annyit a lányra és a nő emléke is kevésbé…

Juhász Gyula: Milyen volt...

2010.05.29. 16:00

 Juhász Gyula 1912-ben írta a Milyen volt... című verset szerelméhez, Annához. Köztudott, hogy egy beteljesületlen szerelemről van szó, ugyanis a lány nem viszonozta a költő érzéseit. Juhászban azonban mindörökre nyomot hagyott a lány és soha nem tudott szabadulni…

Juhász Gyula: Tiszai csönd

2010.05.29. 13:27

 Juhász Gyula ezen műve 1910-ben keletkezett és egy Tisza-parti este impresszióját mutatja be. Impresszionistának tekinthető, mert egy pillanat keltette benyomás uralja a vers hangulatát.Ez a pillanat egy kora esti időszakban történt, amikor a költő a tájat és környezetét…

 Kosztolányi Dezső ezen versében gyümölcsökként ábrázolja a természetet, ám a gyümölcsök drágakövekként jelennek meg a mőben. A szőlőt például nehéz és sötét-smaragd jelzőkkel illeti."Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöketüvegtálon. Nehéz,…

 Kosztolányi Dezső életpályája végén írta ezt a verset, 1933.-ban. A versben érezhetően ott van a halál közelsége. Ám, ami a legérdekesebb az az, hogy nem az élet és a már átélt dolgok szépségeit preferálja hanem a költő szavaival élve a semmit. Úgy véli a semmi…

 Kosztolányi ebben a művében ráébred az emberi élet szépségeire, mindezt egy éjszakai ébrenlét során teszi, amikor is a költő nem tud aludni ezért gondolataiba merül és a várost kezdi fürkészni az ablakon kerezstül. Bevallom számomra azért jelent sokat ez a mű, mert…

 Kosztolányi ezen művében felelveníti a Halotti beszéd és könyörgés c. egyházi beszédet, mely egy temetési szertartás szövege volt egykor. Mondhatni a költő "modernizálta", felújította az archaikus szöveget és szemléltető eszközeit is átvionatkoztatta a modern…

 Babits ezen művének témája egyértelműen az elmúlás, melyet a versben a tél szimbolizál. A mű 1936.-ban keletkezett, amikor a költő már közelinek érezte távozását az élők soraiból. A mű elején még csak azokról a dolgokról beszél, amelyek már elmúltak és…

süti beállítások módosítása